Bizarr Halloween szokások a nagyvilágból

Vannak országok, ahol nem ünneplik a Halloweent, máshol megelégszenek egy kis “csokit vagy csalunk”-kal és egy-egy jelmezzel, megint máshol inkább az ünnep bulis oldalát fogják fel: esznek-isznak, esetleg az éjszakába küldenek pár illegális tűzijátékot. Vannak azonban olyan helyek, ahol sokkal bizarrabb a Halloween...

Az ördög éjszakája, Detroit – az amerikai nagyvárosból rengetegen elköltöztek a jobb lehetőségek miatt, így elég sok ház maradt üresen. A helyi bandák fiatal tagjai valószínűleg ebből kiindulva találták ki, hogy találkozzanak október 30-án éjjel (ez a Halloween előtti este illetve éjszaka), és gyújtsanak fel egy üresen álló házat. A helyieknek persze ez nagyon nem tetszett, így ők Angel’s Night, vagyis az angyal éjszakája néven saját akciót hirdettek, és próbálták megakadályozni a gyújtogatásokat. Ezeket az elmúlt 15 év során egyre inkább sikerült visszaszorítani, de az a céljuk, hogy a Halloweent megelőző éjszaka tüzei végleg eltűnjenek a városból.

Gai Jatra, Nepál – ezen a számunkra igencsak különös tehénfesztiválon az előző évben elhunytakra emlékeznek. Akik az előző évben elvesztették a szerettüket vagy szeretteiket, azoknak csatlakozniuk kell a felvonuláshoz, melynek elején egy tehén halad a főváros, Katmandu utcáin. A tehén a helyiek hagyományai szerint segíti az elhunytakat, hogy megtalálják útjukat a mennyekbe.

Halottak napja, Mexikó – arrafelé sokkal vidámabb a Halottak napja, mint mondjuk nálunk. November elsején és másodikán az emberek meglátogatják szeretteiket a temetőben, ajándékokat visznek, esznek-isznak… szóval boldogan emlékeznek elhunyt hozzátartozóikra. Ez szerintünk nem is annyira bizarr hagyomány, inkább csak nekünk szokatlan, mert mi nem így tartjuk a Halottak napját.

Obon, Japán – ez tulajdonképpen egy buddhista fesztivál, ahol az elhunytakra emlékeznek.

Pchum Ben – Kambodzsa – ezen a fesztiválon bivalyversenyekkel tisztelegnek az elhunytak emléke előtt, illetve a szerzetesek egész éjjel énekelnek, jelezvén, hogy a pokol kapui megnyíltak. Hát, ez egészen érdekes.

Koponyafesztivál, Bolívia – arrafelé teljesen hétköznapi dolognak számít elhunyt szeretteik koponyáit otthon tartani, mert hitük szerint a holtak így figyelnek és vigyáznak a családra. A fesztiválra a családok szépen feldíszítik ezeket a koponyákat, ajándékokat adnak nekik, így emlékeznek szeretteikre.

Forrás: offline.hu