Csak felsőfokkal lehetsz magabiztos?
Több diáktól is hallottam a héten, hogy amíg nem érzik úgy, hogy tökéletesen meg tudnak valamit fogalmazni angolul, addig nem mernek megszólalni. Olyan tanulóim is említették ezt, akik véleményem szerint jól beszélnek angolul, amerikai a főnökük, multinacionális vállalatnál dolgoznak.
Mégsincs önbizalmuk, nem merik felvállalni a hibáikat, és azt, hogy angolul még nem tudnak olyan választékosan beszélni, mint magyarul.
Inkább "kivárnak": hosszú hónapokig próbálják tökéletesíteni a nyelvtudásukat, hogy amikor már nagyon jól megy, akkor majd gyakorolják élesben is.
Mi ezzel a gond?
Hogy pont az igazi gyakorlás marad el: a társalgás! Talán segít eloszlatni a félelmeket, ha kipróbálod, milyen hatással van a beszélgetőpartneredre, ha bátran belekezdesz a beszédbe, és közben hibázol is (pl. nem jut eszedbe egy szó, rosszul ragozol, vagy nem jól ejtesz ki egy-egy szót). Valószínűleg meg fogsz lepődni: ez a beszélgetőpartnert egyáltalán nem fogja zavarni! Hiszen a hibákkal, hiányosságokkal együtt is meg fogja érteni a lényeget, a fő mondanivalódat! És ez a legfontosabb!
Lehet, hogy úgy érzed, hogy még alig tudsz valamit. Lehet, hogy úgy érzed, csak olyan "sután" megy még a beszéd.
Ehhez a következőt tudom tanácsolni:
Meg kell próbálni megkülönböztetni az érzéseinket a tényleges nyelvtudásunktól!
Azért, mert úgy érezzük, hogy nem tudjuk olyan pontosan, olyan választékosan kifejezni magunkat egy idegen nyelven, mint az anyanyelvünkön, az nem jelenti azt, hogy azon a nyelven nem beszélünk. Pl. nem csak az mondhatja el magáról, hogy beszél angolul, aki felsőfokú nyelvvizsgát szerzett!
Sokan külföldön jönnek rá, hogy bizony sikerül megértetni magukat, meglepődve tapasztalják, hogy már "nem adják el" őket.
Sokan megértetik magukat, mégis úgy érzik, hogy szinte semmit sem tudnak. Ezért érdemes dokumentálni a tudásunkat. Nem kell túl bonyolult nyilvántartást vezetni, elég egy kockás füzetet nyitni erre a célra.
A lap tetejére felírjuk a dátumot.
Alá pedig valami ehhez hasonló felsorolást.
Már el tudom mondani:
-hogy hívnak,
-hol lakom,
-mennyi idős vagyok.
Megértem, ha megkérdezik:
-mi a foglalkozásom,
-mi a hobbim.
Meg tudom kérdezni:
-hol van egy élelmiszerbolt,
-hol van a metró megállója.
Tudok válaszolni olyan egyszerű kérdésekre, mint:
-sört kérek vagy bort,
-fehér bort vagy vöröset.
Önállóan, segítség nélkül tudok kérni:
-egy buszjegyet,
-két sört,
-egy jégkrémet,
-egy kávét,
-egy tábla csokoládét.
Ez így sikerélmények sorozata. Ne a kudarcaid tárold el az emlékezetedben, hanem az apró sikereket! Merj megszólalni, és felvállalni a hibákat! Sokkal többet fogsz fejlődni, mint eddig!