Mikortól tanuljon nyelvet gyermekünk?

Minden szülő a gyermekének a legjobbat akarja adni. Bújja az internetet, hogy minél több, és jobb foglalkozásra vigye el fél éves gyermekét, nehogy lemaradjon valamiről. Minél előbb kezdjen el nyelvet tanulni, mert így könnyebb lesz később. De vajon tényleg annyira fontos, hogy fél éves korától nyelvet "tanuljon"?

Tények

A világ nagyot változott az elmúlt húsz évben. Rájöttek, hogy egészséges gyermekeknél is, a korai fejlesztésnek milyen nagy jelentősége van. Felismerték, hogy a gyermekek mely életszakaszban mely területeken a legszenzitívebbek bizonyos tudás, ismeret megszerzésért.

Nyelvtanárok véleménye

Ebben a régen tartó vitában gyakorlatilag két ellentétes "tábor" áll egymással szemben. A nyelvtanárok, és az óvodapedagógusok, tanítók, logopédusok. A nyelvtanárok minél korábbi időpontot javasolnak, fő érvként hozva azokat a kutatási eredményeket, amelyek végül is azt mondják, hogy azok a hangzók tudnak igazán jól beépülni, amelyeket már a kezdetekkor megtanítanak az embernek. E nézet szerint tehát anyanyelvi szinten azok tudnak majd beszélni idegen nyelveket, akik már kicsi korukban tanulgatták az adott nyelv, nyelvek hangzóit.

Idegen nyelv tanulásánál jelentkező problémák kisiskolás korban

Komolyabb problémák jelentkezése esetén az idegennyelv-tanulás nehézségeinek hátterében az olvasás illetve az írás zavara is állhat (diszlexia, diszgráfia). A figyelmeztető jelek az idegen nyelv tanulásakor is ugyanazok, mint az anyanyelv esetén. Az olvasás-írásban fellépő tünetek: betűtévesztések betűkihagyások és betűbetoldások, szótagkihagyások és -betoldások, betűk szavakká való összeolvasásának nehézsége, az olvasás-írás tempójának lassúsága.

Végül lássuk egy gyakorlott nyelvtanár véleményét is:

"Ha elhoztak hozzám egy gyereket, aki még nem tudott beszélni, vagy beszédhibával küzdött, vagy az anyanyelvi szókincse nem volt elég bő, azt inkább eltanácsoltam. Úgy gondolom, előbb tanulja meg az anyanyelvét és utána jöhet a többi. Amikor három év körüli picikkel foglalkoztam, kidolgoztam egy saját módszert, amiben semmi különös nincs.

Az a fontos, hogy egyszerűsített szókinccsel, természetese környezetben tanítottam őket, és kizárólag angolul beszéltem hozzájuk. Heti két délután foglalkoztam a gyerekekkel. Színeket, számokat, formákat gyakoroltunk, kicsit rajzoltunk, kicsit mondókáztunk, az ő ütemükben haladva. Kazettára vettem az órai munkát, melyet a szülőkkel otthon is gyakorolhattak.

Az eredményeik egyszerűen fantasztikusak voltak. Sajnos üzleti érdekek húzódnak az olyan hirdetések mögött, mint a tanulj meg gyorsan, alva, fekve stb., vagy akár a csecsemőkori nyelvtanulás mögött. Azt korinak tartom. Persze más a helyez a kétnyelvű családoknál, ahol a újszülött korától fogva a nap 24 órájában mindkét nyelvvel találkozik a gyerek.

Igaz, hogy ott később kezdődik el a beszéd, hiszen egy dologhoz két szót kell csatolnia, de mindkét nyelvet tökéletesen el fogja sajátítani. A nyelvérzék is nagyon fontos tényező, bár felnőtt korban ezt inkább a rossz beidegződések vagy egyéb személyiségzavarok befolyásolhatják. Felnőttként ez inkább fejben dől el. Aki tanulni szeretne, annak akár 60 évesen sem késő elkezdeni. A nyelvtanulás pedig az egyik legjobb módja annak, hogy frissen és edzésben tartsuk az elménket."